Mi folyik Törökországban?


Vészhelyzet esetére minden Törökországban tartózkodó magyar állampolgár mentse el és írja is le magának az itteni magyar kirendeltségek éjjel-nappal hívható ügyeleti telefonszámait.
Ankara: 0533 699 36 94
Isztambul: 0533 375 87 15 

2016. 07. 15 – péntek

23:00

Már lassan fél órája köröznek a katonai repülőgépek Ankara felett olyan alacsonyan, hogy a sötétben is tisztán ki lehet venni a körvonalaikat. Mikor felettünk szállnak el, akkora zaj van, hogy nem halljuk egymás szavát.

Isztambulban a katonaság (Jandarma) lezárta a Boğaziçi és Fatih Sultan Mehmet hídakat, Ankarában pedig Kızılayt.

23:08

Binali Yıldırım török miniszterelnök közleményéből azt tudtuk meg, hogy a török katonai erők egy csoporta megkísérelte megtámadni a legfontosabb kormányzati épületeket.

23:14

Helikopterek köröznek felettünk – Çankaya, Ankara.

23:22

A török miniszterelnök élőben beszélt a Haber Türk TV riporterével, amíg le nem keverték, hogy bejelentsék a török szárazföldi erők (Türk Sılahlı Kuvvetleri) hivatalos e-mail címéről érkezett közleményt, mely szerint a katonaság átvette a kormánytól Törökország irányítását.

23:30

A bejelentés után Bekir Bozdağ török igazságügyi miniszter beszél előben, cáfolva a katonaság bejelentését, biztosítva a lakosságot arról, hogy a megmozdulás elfojtása érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek.

Az internet szolgáltatás akadozik, mindenki igyekszik az interneten hozzájutni a legfrissebb hírekhez. Nemcsak a Facebook tölt be nagyon lassan, hanem a WordPress is, ezért nem tudom olyan gyorsan frissíteni ezt a bejegyzést, mint amennyire szeretném.

Ankarában az éttermek bezártak, a bárokból és kocsmákból kiszűrődő zene elhalkult. A szomszédos házból taps hallatszott a katonai puccs bejelentése után, a távolból lövések és szirénák hangja töri meg a lakóövezeti utcán uralkodó csendet.

23:44

Megint Binali Yıldırım miniszterelnök beszédét adja a TV, aki szerint nem puccsról, hanem csak egy felkelésről van szó, melyet a lehető legkeményebb módon fognak megtorolni.

23:48

Az igazságügyi miniszter beszédét adják, aki a demokrácia és az emberi jogok fontosságáról beszél, és arról, hogy Fethullah Gülen áll a felkelés mögött.

A katonaság lezárta az isztambuli Atatürk reptérre vezető utat. Az oda tartó repülőgépek visszafordulnak, világszerte törlik az Isztambulba induló járatokat.

A török állami TV (TRT) adása egy időre megszakadt, majd amikor újra közvetíteni kezdtek, a műsorvezető ugyanazt a közleményt olvasta fel, amit korábban adott ki a katonaság, megerősítve, hogy katonai jelenlét van a televízió területén. A többi TV adó eközben folyamatosan előben közvetíti a történéseket.

Mindenki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök közleményére kíváncsi, aki eddig még nem szólalt meg.

Bővebben…

Gyalogtúra az Ihlara-völgyben


Amikor átnéztem a kütahyai, a rodostói és a fekete-tengeri kirándulás alkalmával készített fényképeket, elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz rá, újra kimozdulok a városból. Mert nagyon jó érzés a szürke hétköznapon visszagondolni a burjánzó természet vagy egy szokatlanul szép városkép okozta vizuális élményre.

Manapság e téren is nagyon nagy a kínálat, rengeteg cég hirdet megfizethető áron egy-két napos városnéző, strandolós, múzeum látogatós vagy éppen természetjáró kiruccanást. Ezek közül ezúttal egy kappadókiai utazás keltette fel az érdeklődésemet.

Pedig az időjárás nem volt túl bíztató, mert bár a kirándulás napjára napos időt mondtak, a felvezető hét minden napján esett.

Másrészt egy nappal az indulás előtt még nem volt megfelelő cipőm. Mivel szóba sem jöhetett, hogy a legutóbbi túra során több komoly vízhólyagot okozó bakancsomat újra felvegyem, az esőcseppek között lavírozva elindultunk a legközelebbi sportboltba. Nehezített körülmények között kellett megoldani a bevásárlást, mert az út egy részén metró pótló buszok jártak. Ráadásul a szombati tömeg sem volt túl kellemes. Az már csak hab volt a tortán, hogy egy lépcsőzés során sikerült megbotlanom és meghúznom a bokámat.

Mindenesetre letudtuk a bevásárlást és hazavonszoltuk magunkat. Este előkerestem a bokaszorítómat, elkészítettem pár szendvicset, és feltöltöttem a fényképezőgépem akkumulátorát.

Vasárnap reggel rutinosan otthon felejtettem a mobil telefonomat, de ezt nem is bántam különösebben. A nap hétágra sütött, a bokám sem fájt túlzottan, a cipőm pedig kimondottan kényelmes volt. Az útitársak között volt egy-két ismerős arc és találkoztam egy Ankarában élő magyar lánnyal is, aki a kisfiával jött. A baljós előjelek ellenére tehát a jó hangulat már reggel garantálható volt.

Kappadókia egyébként egy hatalmas és varázslatos hely, már az időszámításunk előtti 6. századi feljegyzések is megemlékeznek róla. Sok érdekes sziklaképződmény található itt, melyeket az évek során a területen letelepedett különböző hitű és kultúrájú társadalmak lakásokká vagy közösségi helyekké (például templomokká) alakítottak. Ezek egy része látnivalóként funkcionál, másokba pedig hotelt építettek. De akinek mindez nem elég, az részt vehet egy hőlégballonos utazáson is – ha a pénztárcája és az időjárás engedi.

Mi az Aksaray régióban a Hasan hegyi – jelenleg inaktív – vulkán korábbi tevékenységei során kialakult Ihlara-völgyben, a Melendiz patak mentén túráztunk egészen Selime városáig, ahol meglátogattunk egy valaha volt kolostort is. A séta nem volt túlzottan megerőltető, de azért így is sikerült megmásznunk egy-két emelkedőt.

Közben persze szorgosan fotóztam. Bízom benne, hogy az alábbi képek nemcsak engem ösztönöznek a következő utazásra, hanem titeket is. Kalandra fel!
Bővebben…

A 14. Rodostói Magyar Nap margójára


Már tavaly elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, idén részt fogok venni a rodostói magyar napon. Törni tudtommal nem törött el semmi, az eső viszont szakadt. Így elég kalandosra sikerült a kirándulás. De azért nem panaszkodom.

Rodostó (törökül Tekirdağ) városa azért fontos nekünk magyaroknak, mert itt élt száműzetésben II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Esterházy Antal, Csáky Mihály és Mikes Kelemen. Róluk emlékeznek meg minden évben a cseresznye fesztivál keretében megrendezésre kerülő magyar napon.

Amiről majdnem lemaradtam idén is. Hiába próbáltam ugyanis tavasszal többször tájékozódni a programokról, még az esemény előtt két héttel sem találtam semmi relevánsat az interneten.

Végül azért sikerült időben értesülnöm a dologról és szerencsére volt is lehetőségem ellátogatni a Márvány-tenger partján fekvő városba, ahol ez évben június 3-án, pénteken 14 órakor kezdődött a magyar nap. Nagyjából egy időben egy elég komoly zivatarral. Emiatt sajnos elmaradt az érdeklődés és a tervezett programok több, mint fele.

Azért így is sikerült részt vennem két koszorúzáson és meghallgatnom jó pár beszédet, de a tervezett még kettő koszorúzásra, a Rákóczi emlékbélyeg bemutatására és a Mikes Kelemen törökországi leveleinek legújabb török kiadását ünneplő kerekasztal beszélgetésre sajnos nem került sor. Pedig közben elállt az eső és kisütött még a nap is.

Mit volt mit tenni, kihasználtam a hirtelen jött szabadidőt és a búzamezők mellett lesétáltam a majdnem teljesen kihalt tengerpartra, hogy hallgassam egy kicsit a vízcsobogást. Majd tettem egy kört a városban, mielőtt este részt vettem az immár hagyományos gulyás partin, ahol ebben az évben a Band of Streets zenekar szolgáltatta a zenei aláfestést.

Ami nekem a magyar napról leginkább hiányzott, azok a magyarok voltak. Mert bár a főkonzulátus és a nagykövetség dolgozói, valamint Rodostó testvérvárosaként Kecskemét polgármesteri hivatala és díszvendégként Tarlós István is képviseltette magát, Törökországban élő magyarokkal nem igazán sikerült összefutnom.

Kivéve Nikit, akivel ott helyben el is határoztuk, hogy ha törik, ha szakad, jövőre összehozzuk a törökországi magyarságot.

A tengert ölelő város madártávlatból:

Bővebben…

52. Rodostói Cseresznye Fesztivál


Kedves törökországi magyarok! Van kedvetek találkozni június 3-án, pénteken Rodostóban? Akkor és ott kerül megrendezésre ugyanis a már hagyományosnak számító Magyar Nap, az 52. Cseresznye Fesztivál keretében. Én ott leszek!

cerises,-escargots,-baiser-218286nnn

Elugrottunk a Fekete-tengerhez


Mivel már majdnem nyolc éve szívom Ankara száraz és nem kifejezetten tiszta levegőjét, elég sok por felgyülemlett bennem. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy pár hete hirtelen felindulásból lefoglaltam két helyet egy fekete-tengeri kiruccanásra.

DSC_0228 copy copy

Ezzel nemcsak a férjemet, hanem magamat is megleptem, mert én inkább amolyan otthonülő típus vagyok. Vagy legalábbis eddig azt hittem. Kétségtelen, hogy én jól érzem magam egy helyben is, mert szeretek rajzolni, fényképeket szerkeszteni és írni. Viszont jobban belegondolva arra jöttem rá, hogy mivel a kiköltözés utáni öt szűk esztendőt a megélhetésért való harc töltötte ki, én tulajdonképpen hozzászoktattam magam ehhez a fajta életmódhoz. Hiszen régebben még arra sem volt lehetőségem, hogy hazautazzak Magyarországra látogatóba, nemhogy kirándulni vagy nyaralni menjek.

Szerencsére (vagy inkább a sok lemondásnak, a kitartó tanulásnak és munkának köszönhetően) ez a tendencia az utóbbi pár évben változóban van. Mostanában különösen igyekszem aktívabb lenni, már csak azért is, mert ha így haladnék, egy pár hónapon belül sikerülne elérni az általam ideálisnak gondolt testsúly kétszeresét. És bár szeretem a kihívásokat, ez a dolog valamiért nem szerepel a célkitűzéseim között.

Az egészségesebb életmódhoz első körben úgy próbálok közelebb kerülni, hogy munka után nem buszra vagy kocsiba szállok, hanem inkább haza sétálok. Ezzel pedig le is zárul a gondolatkör, hiszen visszatértünk a porhoz. Mert hogy abból kénytelen vagyok útközben elég sokat lenyelni. Lehet, hogy éppen ezért tűnt fel az a hirdetés, amely egy egy napos fekete-tengeri túrát hirdetett. Nem fürdőzést vagy kellemes városnézést, hanem túrát(!) – körülbelül 10 kilométer gyaloglással. Vettem egy nagy levegőt és a férjemmel való egyeztetés után gyorsan regisztráltam.

A vasárnapi 6 órás kelés persze nem esett túl jól, és a kb. 4 órás buszúton sem volt túl sok élményben részünk, de mindenért kárpótolva éreztük magunkat, amikor a tengerhez közeledve szemen (és szíven) ütött minket a burjánzó természet és nagyot szippantottunk magasabb nedvességtartalmú és sokkal tisztább levegőből.

Kicsit fárasztó, de nagyon szép nap volt. A rengeteg vizuális élmény mellett néhány vízhólyaggal is gazdagodtam, de még így is megérte.

A túra során nagyon sok fényképet készítettem, ebből láthattok alább egy kis ízelítőt.
Bővebben…

Az ankarai özönvízekről


Teljesen Noénak érzem magam, mert tegnap túléltem egy újabb ankarai özönvizet.

01

Félreértés ne essék, a török főváros közvetlen közelében nincs se folyó, sem pedig tenger. Viszont van egy olyan érzésem, hogy a kedves hozzáértők nem fektettek (itt sem) túl sok időt és energiát a csatornarendszer kiépítése előtt annak szakszerű megtervezésébe. Ezt az állításomat támasztja alá többek között az a tény, hogy Ankara bizonyos kerületeiben folyamatosan kellemetlen szag árad a lefolyókból.

Nyilván mindenhol problémát okoznak a tavaszi zuhatagok, és Ankara mentségére legyen mondva, hogy a tegnapi erőteljes és jégdarabokkal megbolondított esőzés nem mindennapi jelenség volt, és országszerte lehetett tapasztalni negatív hatásait.

Ugyanakkor a fővárosban már egy enyhe zápornál valamivel erősebb esőzéskor is gondok vannak. Ilyenkor az sem segít, ha vízálló cipőt vagy csizmát visel az ember, mert a lejtős utcákon néhol bokamagasságban hömpölygő áradaton való átkeléskor olyat lehet csobbanni, hogy legalább térdig fröccsen a víz. Ez még hagyján, de aluljárók és autóutak válnak használhatatlanná, lebetonozott felületek omlanak be, és a csatornákból kifelé (!) ömlik a víz.

Mindeközben ugyanúgy száguldoznak az autósok, ami nemcsak azt jelenti, hogy az égiekkel együttműködve így magasabb (mondhatni teljesen profi) szinten áztatják el a szerencsétlen gyalogos alsóneműjét is, hanem mert nyilvánvalóan balesetveszélyes helyzetet teremtenek.

De szerencsére tegnap én épségben hazaértem, hogy egy forró zuhany után újfent arra a megállapításra jussak, hogy még mindig a természet az úr.

02

03

A képek forrása: Sabah.

Kütahya, a múzeumok és porcelán városa


Március elején volt szerencsém eltölteni majdnem egy hetet az Ankarától valamivel több, mint 300 kilométerre fekvő, körülbelül 570 000 lakosú Kütahya (kiejtés Kütahja) városában. Annak ellenére, hogy nem nyaralni vagy kirándulni mentem, sikerült magam egészen jól éreznem.

DSC_0471 copy

Az utazásom apropóját az adta, hogy hosszú évek bürokratikus útvesztői után végre elérkezett az idő, hogy megújuljon az 1980-as években megnyitott kütahyai Kossuth ház állandó kiállítása. Ez alkalomból Törökországba látogatott a Magyar Nemzeti Múzeum négy munkatársa, akikhez én a második héten csatlakoztam.

A Kütahyába érkezésem előtt még naívan azt gondoltam, hogy mire én odakerülök, már minden olajozottan fog menni. Persze ez nem teljesen így történt, amit tulajdonképpen nem is bántam. Így legalább nem unatkoztunk. Jöttünk, láttunk, gyalogoltunk, beszélgettünk, fotóztunk, fúrtunk, faragtunk, olvasztottunk, ragasztottunk, matattunk, kutattunk, mostunk, vasaltunk, varrtunk, bosszankodtunk, viccelődtünk, intézkedtünk, magyaráztunk, győzködtünk, alkudoztunk, megegyeztünk… és győztünk.

DSC_0531 copy

DSC_0435 copy

De térjünk csak vissza történetünk elejére. Egy vasárnapi napon kerekedtem fel Ankarából, hogy elcsípjem a Kütahya felé reggel hétkor induló buszt, melyre már napokkal azelőtt megvettem a jegyem. Az ágyból való kivánszorgás utáni nagy rohanásban éppen csak egy pillantást tudtam vetni a telefonomra, mely gyanús módon előző este 11 óra körül egy darab nem fogadott hívással gazdagodott. Nem volt túl sok időm ezen agyalni, mert hamar kiértem a pályaudvarra, ahol azzal fogadott az adott busztársaság fülkéjében üldögélő két kedves bácsi, hogy törölték az adott járatot. Volt tehát bő egy órám arra, hogy lézengjek egy kicsit, majd benyomjak egy enyhén túlárazott, viszont nem túlságosan finom reggelit, és értesítsem az akkor még Kütahyában tartózkodó váltótársamat arról, hogy a megbeszéltekhez képest késni fogok egy órát.
Bővebben…