Terepszemle: Macskalesen egy kedves török angóra cicával


Itt van az ősz, itt van újra. A tavaszi fáradtságot sikeresen átmentettem erre az évszakra is, de aki pihenés helyett egész nyáron dolgozik, az ne is számítson másra. Viszont egytől egyig megérkeztek az eddig szabadságon lévő kollegák, így visszatértünk a részmunkaidős kerékvágásba, ami kevesebb pénzzel, viszont több szabadnappal jár. Utóbbiak java részét sikerült eddig alvással töltenem, de mára már annyira kipihentem magam, hogy muszáj egy új bejegyzéssel jelentkeznem, különben nem hagyna aludni a bűntudat.

A napokban megint összefutottam Cukorfalattal, akit szívem szerint lekaptam volna az ablakpárkányról, hogy jól megnyomogassam, de végül győzött a józan ész, aminek köszönhetően karmolás nyomok helyett egy pár aranyos képpel távoztam a helyszínről. Íme!

Cukorfalat, a csodaszép török angóra macska

Bővebben…

Reklámok

Mert szép, hófehér török cicákból sosem elég


Kedves hölgyeim és uraim! Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Gabriellát, akivel a tavalyi tengerparti nyaralásunk alkalmával volt szerencsém megismerkedni. Gabriella rettentően közvetlen, és mindent elkövet, hogy állandóan a figyelem központjában legyen. Ezt folyamatos nyávogással és hihetetlenül gyors ölbe kucorodási kísérletekkel igyekszik elérni – legtöbbször sikeresen. Egyébként meg Pamut anyukája.

Édes török angóra cica

Bővebben…

Keleti kényelem a rácsok mögött is


Úgy tűnik, hogy Cukorfalat (eredeti nevén Şeker) nem fért a bőrébe és ezért kitették a szűrét. Vagy esetleg csak kiengedték egy kicsit levegőzni.

Csodaszép török angóra cica

Vess egy pillantást a többi képre is!

Bővebben…

Cukorfalat: Egy csinos török angóra cica


Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a szomszédságunkban élő Cukorfalatot. A gyönyörű, 3 éves angóra cica csak néhanapján hagyja el a kényelmes lakást, hogy kimerészkedjen az erkélyre. Ma volt szerencsénk közelebbről is megcsodálni piros nyakékét, hatalmas zöld szemeit és makulátlan rövid fehér szőrét.

Ne hagyjátok, hogy az ártatlan tekintet megtévesszen titeket, Cukorfalat nem szereti, ha simogatják. Ezt éles karmait használva mindenkinek igyekszik is a tudtára adni.

Édes, de veszélyes török angóra macska

Vess egy pillantást a többi képre is!

Bővebben…