A Trójai faló esete a tartózkodási engedéllyel


November közepén újra ellátogattunk az Ankarai Rendőr-főkapitányságra a férjemmel, hogy kiváltsuk (értsd, megvegyük) az éves tartózkodási engedélyemet. Ezek a kiruccanások eddig nem tartoztak a pozitív élmények közé, hiszen alkalmanként átszámolva akár 80-90 ezer forintot is otthagytunk a pultnál. Ráadásul az összeg minden évben változott, úgyhogy ezúttal is egy kisebbfajta gyomorgörccsel közeledtünk az ügyintézőhöz, idegesen szorongatva azt a kis megtakarított pénzünket.

De lássatok csodát, ez évben nemhogy emelkedett volna, hanem csökkent a törökországi tartózkodási engedély ára, így alig 20 ezer forint kiadásával megúsztuk a kalandot. Egy percig erősen gondolkodtuk, hogy érdemes lenne-e megvenni az engedélyt az elkövetkezendő 5-10 évre, de mivel a közeljövőben be fogom adni a kérvényt a kettős állampolgárságért, ennek nem lett volna sok értelme.,

Boszniai barátnőm nem volt ilyen szerencsés, mert az ő országával még mindig a régi megállapodás van érvényben, így ebben az évben több mint 100 ezer forintot kellett kifizetnie, hogy itt maradhasson.

Szóval miután bemutattuk a nyugtát és újra kitöltöttük azt az adatlapot, amit minden egyes évben elénk tolnak, beugrottunk a közeli plázába. Az AnkaMall Ankara egyik legrégebbi és legnagyobb bevásárlóközpontja, csak egy köpésre a piros metró Akköprü elnevezésű megállójától. Ott jártunkkor épp a görög eposzok és a Tüzes Anatólia táncegyüttes legújabb turnéja által ihletett kiállítás foglalta el az első emelet nagy részét. Láttunk több gigantikus Trójai falovat, színes ruhakölteményeket és harci öltözékeket.

Ha inspirációt keresel a farsangi vagy egyéb jelmezedhez, esetleg házilag is elkészíthető kiegészítők után kutatsz a bohó vagy orientális stílusú szerelésedhez, a következő képek között tálalsz ötleteket bőven.

A Trójai faló Törökországban

Bővebben…

Reklámok

Beutazási, tartózkodási és munkavállalási feltételek


Az elkövetkezőkben a Törökországra vonatkozó beutazási, tartózkodási és munkavállalási feltételekről lesz szó. Az eredeti (picit szájbarágósabb) leírást megtalálod itt. Beletelt egy kis időbe, mire megszerkesztettem a szöveget, ezért nagyra értékelném, ha a másolás helyett inkább idelinkelnétek. Köszi!

Ha az alább leírtakkal kapcsolatban kérdésetek van, forduljatok bizalommal az ankarai magyar nagykövetséghez, az isztambuli magyar főkonzulátushoz, esetleg a Török Köztársaság budapesti nagykövetségéhez.

A tapasztalatokat és megjegyzéseket szívesen veszem, ezekből később külön bejegyzés készül majd. E-mail: petra.bee@live.com

Jó olvasást!
Petra

Törökországi vízum és tartózkodási

Isztambul Európa kulturális fővárosaként (Forrás ismeretlen)
 

Bővebben…