Pirkadattól napnyugtáig: A Ramadán értelméről


Nemrég egy Dzsibutiból származó ismerősömmel ültünk be egy több szintes ankarai étterembe egy iftar vacsora erejéig. Korán érkeztünk, így volt időnk a rendelés leadása után egy jóízűt beszélgetni, mialatt az enyhén zavart és feltehetően böjtölő pincér háromszor vitte el és hozta vissza az előre kikészített leveses tányérjainkat.

Mindeközben sorra érkeztek az asztalfoglalással rendelkezők, és a zsúfolásig telt földszinti részen olyan hangzavar keletkezett, hogy csak kiabálva lehetett kommunikálni. Néhány évvel ezelőtt még nagyon megsínylették volna ezt a hangszálaim, de mostanra már olyan edzetté váltak, hogy gond nélkül tudok huzamosabb ideig hangosan beszélni, és szerencsére a mások számára kaotikusnak számító környezetben való koncentrálás sem okoz túl sok problémát.

Sokféle különböző témát érintettünk az este folyamán, de leginkább az maradt meg bennem, amiket a barátnőm az otthoni szokásaikról mondott. Például azt, hogy Dzsibutiban iftar idején konganak az ürességtől az éttermek, mert ott még mindig az a szokás, hogy egy ismerősnél gyűlnek össze vacsorázni az emberek. Persze ez Törökországban is megfigyelhető. De ahogy modernizálódik az ország, úgy csökken a régebben nagyra értékelt a dolgok jelentősége.

Az emberek többsége természetesnek veszi azokat a szokásokat, melyekben felnőtt, és a rohanó hétköznapokban amúgy sem jut rá ideje és energiája, hogy elgondolkodjon rajtuk és azok értelmét kutassa.

11264514_1610501342553686_1251330854_n(1)

Én laikusként úgy szoktam fogalmazni, hogy a Ramadán egy úgynevezett “megtisztulás” elérésére tett erőfeszítés. Pirkadattól napnyugtáig az ember nem eszik és iszik, hanyagolja a cigarettát, de még a rágógumit is, és nem hódol semmilyen egyéb testi élvezetnek. Tartózkodik a negatív gondolatoktól és érzelmektől, nem pletykál és még véletlenül sem tesz rosszindulatú megjegyzéseket. A haragosok megpróbálnak megbocsátani egymásnak, a tehetősebbek segítenek a rászorulóknak.

A böjtölő ilyenkor megpróbál nem arra koncentrálni, hogy milyen éhes vagy fáradt. Ennek amúgy sem lenne értelme, hiszen nem szabad panaszkodva magát sajnáltatnia. Kevesebbet fogyaszt, kevesebbet alszik, kevesebbet mozog. Annyi szabadideje van az, hogy el tud merengeni olyan dolgokon, melyeken máskor nem. Talán átértékelni az életét. Rájön dolgokra. Bölcsebb és boldogabb lesz.

Ma van a Ramadánt lezáró, úgynevezett Cukor Ünnep első napja. Ilyenkor szokás szerint összegyűlnek a családok, és egy kiadós étkezés után megbeszélik, hogy ki mennyit hízott vagy fogyott, és kipletykálják még azt is, aki jelen van. Majd összevesznek, hogy utána hamar kibéküljenek, és megegyezzenek abban, hogy mennyire szerencsések. Ha másért nem is, de legalább azért, mert most együtt lehet a család, pár napig nem kell dolgozni vagy el lehet menni egy kicsit nyaralni.

14287988_248096345587623_1168366187_n

Blogajánló: Repül a varázsszőnyeg Abu Dhabi-ban, avagy egy sztyuvi naplója


Az alábbi szöveg és az általam kicsit megszerkesztett kép forrása: Zsófi blogja.

“Zajlik itt az élet kérem szépen, de azért gyorsan repüljünk vissza egy hónapot az időben, szóval: július 20.

Élt egyszer egy próféta, Mohamednek hívták és Allah őt szemelte ki igéinek hirdetésére, már ahogy ez a jelentősebb vallásoknál lenni szokott. Ez a derék muzulmán egy aszályosabb hónapban fogta magát és felvonult egy hegyre elmélkedni és böjtölni, amikor Allah az égből kezébe nyomta a Koránt. Ezt a mérföldkövet az iszlám vallásban a Ramadannal ünneplik, ami nem kevesebb, mint egy kerek hónapig tart és jó esetben lelki megtisztulást eredményez a hosszú böjt során. Ezalatt a szent ünnep alatt tartózkodni kell az evéstől-ivástól (napkeltétől napnyugtáig), illetve minden nemi érintkezéstől, erőszaktól, irigységtől, szóval fel van adva a lecke rendesen. Persze a szabályok alól felmentést kapnak a 14 év alatti gyerkőcök, a terhes anyák, a betegek, az utazók és annak ellenére hogy ez az 1 hónap a békét is hirdeti, a harcban álló katonák. Ki-ki vonja le a következtetéseket.

Nos, én már rutinos sivatagi rókának számítok, szám szerint az ötödik Ramadant volt szerencsém végig asszisztálni itt a homokozóban. Jött is a szokásos levél a cégtől, melyben le voltak fektetve a “játékszabályok” arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjen az “egyéb vallású” halandó. Röviden: “ne egyél-igyál-dohányozz-rágózz nyílt terepen, ne öltözködj kihívóan, légy tekintettel muzulmán kollégáidra, ne bulizz, ne hallgass zenét”. Igazából a legjobb ha bezárod magad a négy fal közé. Ámen. Megmondom őszintén egyáltalán nem esett nehezemre betartani a szabályokat. Itt inkább a “friss húsnak” számító sztyuvellinák hőzöngtek: “mi az hogy nem lehet bulizni menni?!?!”, “na nemár hogy 1 hónapig eltűnik habibi”. Ja, hát igen, akinek arab pasija van az készüljön fel, hogy a hirtelenjében hithű muzulmánná avanzsálódott Yousef, Ahmed és Mohammed 30 napra felszívódik és álszenten térdre rogyadozik az imaszőnyegen napjában ötször. De a kevésbé ortodox fajtája hajlandó találkozni veled, viszont mindezt olyan óriási bűntudattal teszi, hogy azt nézni is rossz.

Kis poros metropoliszunkban napközben nem igen volt mozgás, az élet szemmel láthatóan leállt, boltok, üzletek, vendéglátóhelyek zárva. No de napnyugta után? Tyűűűűű, igazi vásáros hangulat, Bombay és Karachi ellepte az utcákat, ott vígadtak ők a füvön, a plázákban, mindenhol.

Bővebben…