Kütahya, a múzeumok és porcelán városa


Március elején volt szerencsém eltölteni majdnem egy hetet az Ankarától valamivel több, mint 300 kilométerre fekvő, körülbelül 570 000 lakosú Kütahya (kiejtés Kütahja) városában. Annak ellenére, hogy nem nyaralni vagy kirándulni mentem, sikerült magam egészen jól éreznem.

DSC_0471 copy

Az utazásom apropóját az adta, hogy hosszú évek bürokratikus útvesztői után végre elérkezett az idő, hogy megújuljon az 1980-as években megnyitott kütahyai Kossuth ház állandó kiállítása. Ez alkalomból Törökországba látogatott a Magyar Nemzeti Múzeum négy munkatársa, akikhez én a második héten csatlakoztam.

A Kütahyába érkezésem előtt még naívan azt gondoltam, hogy mire én odakerülök, már minden olajozottan fog menni. Persze ez nem teljesen így történt, amit tulajdonképpen nem is bántam. Így legalább nem unatkoztunk. Jöttünk, láttunk, gyalogoltunk, beszélgettünk, fotóztunk, fúrtunk, faragtunk, olvasztottunk, ragasztottunk, matattunk, kutattunk, mostunk, vasaltunk, varrtunk, bosszankodtunk, viccelődtünk, intézkedtünk, magyaráztunk, győzködtünk, alkudoztunk, megegyeztünk… és győztünk.

DSC_0531 copy

DSC_0435 copy

De térjünk csak vissza történetünk elejére. Egy vasárnapi napon kerekedtem fel Ankarából, hogy elcsípjem a Kütahya felé reggel hétkor induló buszt, melyre már napokkal azelőtt megvettem a jegyem. Az ágyból való kivánszorgás utáni nagy rohanásban éppen csak egy pillantást tudtam vetni a telefonomra, mely gyanús módon előző este 11 óra körül egy darab nem fogadott hívással gazdagodott. Nem volt túl sok időm ezen agyalni, mert hamar kiértem a pályaudvarra, ahol azzal fogadott az adott busztársaság fülkéjében üldögélő két kedves bácsi, hogy törölték az adott járatot. Volt tehát bő egy órám arra, hogy lézengjek egy kicsit, majd benyomjak egy enyhén túlárazott, viszont nem túlságosan finom reggelit, és értesítsem az akkor még Kütahyában tartózkodó váltótársamat arról, hogy a megbeszéltekhez képest késni fogok egy órát.
Bővebben…

Reklámok