A 14. Rodostói Magyar Nap margójára


Már tavaly elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, idén részt fogok venni a rodostói magyar napon. Törni tudtommal nem törött el semmi, az eső viszont szakadt, így elég kalandosra sikerült a kirándulás. De azért nem panaszkodom.

Rodostó (törökül Tekirdağ) városa azért fontos nekünk magyaroknak, mert itt élt száműzetésben II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Esterházy Antal, Csáky Mihály és Mikes Kelemen. Róluk emlékeznek meg minden évben a cseresznye fesztivál keretében megrendezésre kerülő magyar napon, amiről majdnem lemaradtam idén is. Hiába próbáltam ugyanis tavasszal többször tájékozódni a programokról, még az esemény előtt két héttel sem találtam semmi relevánsat az interneten.

Végül azért sikerült időben értesülnöm a dologról és szerencsére volt is lehetőségem ellátogatni a Márvány-tenger partján fekvő városba, ahol ez évben június 3-án, pénteken 14 órakor kezdődött a magyar nap. Nagyjából egy időben egy elég komoly zivatarral. Emiatt sajnos elmaradt az érdeklődés és a tervezett programok több mint fele is.

Azért így is sikerült részt vennem két koszorúzáson és meghallgatnom jó pár beszédet, de a további koszorúzásokra, a Rákóczi emlékbélyeg bemutatására és a Mikes Kelemen törökországi leveleinek legújabb török kiadását ünneplő kerekasztal beszélgetésre sajnos nem került sor. Pedig közben elállt az eső és kisütött még a nap is.

Mit volt mit tenni, kihasználtam a hirtelen jött szabadidőt és a búzamezők mellett lesétáltam a majdnem teljesen kihalt tengerpartra, hogy hallgassam egy kicsit a vízcsobogást, majd tettem egy kört a városban. Este pedig részt vettem az immár hagyományos gulyás partin, ahol ebben az évben a Band of Streets zenekar szolgáltatta a zenei aláfestést.

Ami nekem a magyar napról leginkább hiányzott, azok a magyarok voltak. Mert bár a főkonzulátus és a nagykövetség dolgozói, valamint Rodostó testvérvárosaként Kecskemét polgármesteri hivatala és díszvendégként Tarlós István is képviseltette magát, Törökországban élő magyarokkal nem igazán sikerült összefutnom. Kivéve Nikit, akivel ott helyben el is határoztuk, hogy ha törik, ha szakad, egyszer igenis összehozzuk a törökországi magyarságot.

A tengert ölelő város madártávlatból:

Bővebben…

Reklámok

Elugrottunk a Fekete-tengerhez


Mivel már majdnem nyolc éve szívom Ankara száraz és nem kifejezetten tiszta levegőjét, elég sok por felgyülemlett bennem. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy pár hete hirtelen felindulásból lefoglaltam két helyet egy fekete-tengeri kiruccanásra.

DSC_0228 copy copy

Ezzel nemcsak a férjemet, hanem magamat is megleptem, mert én inkább amolyan otthonülő típus vagyok. Vagy legalábbis eddig azt hittem. Kétségtelen, hogy én jól érzem magam egy helyben is, mert szeretek rajzolni, fényképeket szerkeszteni és írni. Viszont jobban belegondolva arra jöttem rá, hogy mivel a kiköltözés utáni öt szűk esztendőt a megélhetésért való harc töltötte ki, én tulajdonképpen hozzászoktattam magam ehhez a fajta életmódhoz. Hiszen régebben még arra sem volt lehetőségem, hogy hazautazzak Magyarországra látogatóba, nemhogy kirándulni vagy nyaralni menjek.

Szerencsére (vagy inkább a sok lemondásnak, a kitartó tanulásnak és munkának köszönhetően) ez a tendencia az utóbbi pár évben változóban van. Mostanában különösen igyekszem aktívabb lenni, már csak azért is, mert ha így haladnék, egy pár hónapon belül sikerülne elérni az általam ideálisnak gondolt testsúly kétszeresét. És bár szeretem a kihívásokat, ez a dolog valamiért nem szerepel a célkitűzéseim között.

Az egészségesebb életmódhoz első körben úgy próbálok közelebb kerülni, hogy munka után nem buszra vagy kocsiba szállok, hanem inkább haza sétálok. Ezzel pedig le is zárul a gondolatkör, hiszen visszatértünk a porhoz. Mert hogy abból kénytelen vagyok útközben elég sokat lenyelni. Lehet, hogy éppen ezért tűnt fel az a hirdetés, amely egy egy napos fekete-tengeri túrát hirdetett. Nem fürdőzést vagy kellemes városnézést, hanem túrát(!) – körülbelül 10 kilométer gyaloglással. Vettem egy nagy levegőt és a férjemmel való egyeztetés után gyorsan regisztráltam.

A vasárnapi 6 órás kelés persze nem esett túl jól, és a kb. 4 órás buszúton sem volt túl sok élményben részünk, de mindenért kárpótolva éreztük magunkat, amikor a tengerhez közeledve szemen (és szíven) ütött minket a burjánzó természet és nagyot szippantottunk magasabb nedvességtartalmú és sokkal tisztább levegőből.

Kicsit fárasztó, de nagyon szép nap volt. A rengeteg vizuális élmény mellett néhány vízhólyaggal is gazdagodtam, de még így is megérte.

A túra során nagyon sok fényképet készítettem, ebből láthattok alább egy kis ízelítőt.
Bővebben…