İzmir, Törökország: Egy megkésett utazási beszámoló


Mivel augusztus végéig suliba jártam, és szeptember elején a férjem munkahelye elvállalt egy új belsőépítészeti megbízást, sajnos nem volt lehetőségünk megejteni az idei nyaralásunkat. Azért így is sikerült kipihenni magunkat, és legalább nem égtünk le. Remélem, nemsokára lesz lehetőségünk leutazni a tengerpartra vagy felfedezni egyéb izgalmas törökországi helyeket. Addig is majd olvasgatom mások élményeit, és igyekszem azokból feltöltődni. Vagy átnézem a tavalyi nyaralásról készült képeket…

Tavaly nyáron volt szerencsénk 10 csodálatosan pihentető napot eltöltenünk egy İzmir-hez közeli kisvárosban az Égei-tenger partján. A helyet Sığacık-nak hívják, de az odalátogató turisták kedvéért manapság Teos néven is emlegetik. Az anyósunknál vendégeskedtünk, aki egy domb tetején fekvő villában lakik.

A szellő által felénk hozott sós, nedves és üdítő levegőt beszippantva reggelente könnyedén keltünk ki az ágyból, hogy a teraszról elénk terülő égszínkék tengert és a hajókkal zsúfolt kikötőt megpillantva vidáman és energikusan kezdjük a napot.

Sığacık kikötője

A reggelit általában az erkélyen költöttük el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a közeli érintetlen erdőségekre, a környéken található tengerpartok egyikére és a domb alján elterülő farmokra.

Érintetlen tengerparti erdőség

Bővebben…

Reklámok

Időjárásjelentés a Közel-Keletről


Felhívom minden kedves turista-jelölt figyelmét, hogy Törökországban manapság fürdőgatya és bikini olvasztó meleg van. Én még bírom a harcot, de az aszfalt már rég feladta. Pakoláskor érdemes bedobni egy-két otthoni olcsó naptejet is a bőröndbe, mert az itteni márkák átszámítva jó pár ezer forintba is belekerülhetnek. Jó nyaralást mindenkinek, aki ezt most megteheti. Nagyon irigyellek benneteket, legalább hozzatok nekem jófajta magyar szalámit és pirospaprikát!

Naptejes nyaralási tudnivalók

A kép egy helyi üzletlánc (Makromarket) egyik boltjában készült.

Öltözködési és viselkedési tanácsok: Mennyire van közel a kelet?


Nyilván mások is rájöttek már arra, hogy minél keletebbre megy az ember, annál inkább nyugatinak számít. Bár a Törökország nagyvárosaiban lakók életszemlélete és viselkedése közel áll a világ fejlettebb részén élőkéhez, a vérmérséklet közötti különbségek okozhatnak kisebb nehézségeket.

Kedves csinos magyar lányok és nők. Ne csodálkozzatok, ha a Közel-Keleten még a nők is megbámulnak titeket. Ne lepődjetek meg, hogy bár a mellettetek lévő helyi csaj rövidebb szoknyát visel, nektek fütyülnek, és rátok néznek rosszul. Az is előfordulhat, hogy a barátaid vagy a férjeid előtt kezdenek ki veletek, csupán azért, mert ti turisták vagytok.

Azt azért meg kell említenem, hogy a fentiek (egy-egy kínosan hosszú pillantást kivéve) velem soha nem fordultak elő, de volt szerencsém őket saját szemmel és füllel tapasztalni.

Bikinis csajok és rajongóik a Török tengerparton

De nem kell megijedni, ha betartatok egy-két alapszabályt, akkor nem fog semmiféle kellemetlenség érni titeket a nyaralás során.

A tengerparton majdnem mindent szabad, nyugodtan elengedhetitek magatokat. Bár azért ott sem tanácsos a sötét utcákban és elhagyatott területeken megfelelő kíséret nélkül mászkálni.

Bővebben…