Gyalogtúra az Ihlara-völgyben


Amikor átnéztem a kütahyai, a rodostói és a fekete-tengeri kirándulás alkalmával készített fényképeket, elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz rá, újra kimozdulok a városból. Mert nagyon jó érzés a szürke hétköznapon visszagondolni a burjánzó természet vagy egy szokatlanul szép városkép okozta vizuális élményre.

Manapság e téren is nagyon nagy a kínálat, rengeteg cég hirdet megfizethető áron egy-két napos városnéző, strandolós, múzeum látogatós vagy éppen természetjáró kiruccanást. Ezek közül ezúttal egy kappadókiai utazás keltette fel az érdeklődésemet.

Pedig az időjárás nem volt túl bíztató, mert bár a kirándulás napjára napos időt mondtak, a felvezető hét minden napján esett.

Másrészt egy nappal az indulás előtt még nem volt megfelelő cipőm. Mivel szóba sem jöhetett, hogy a legutóbbi túra során több komoly vízhólyagot okozó bakancsomat újra felvegyem, az esőcseppek között lavírozva elindultunk a legközelebbi sportboltba. Nehezített körülmények között kellett megoldani a bevásárlást, mert az út egy részén metró pótló buszok jártak. Ráadásul a szombati tömeg sem volt túl kellemes. Az már csak hab volt a tortán, hogy egy lépcsőzés során sikerült megbotlanom és meghúznom a bokámat.

Mindenesetre letudtuk a bevásárlást és hazavonszoltuk magunkat. Este előkerestem a bokaszorítómat, elkészítettem pár szendvicset, és feltöltöttem a fényképezőgépem akkumulátorát.

Vasárnap reggel rutinosan otthon felejtettem a mobil telefonomat, de ezt nem is bántam különösebben. A nap hétágra sütött, a bokám sem fájt túlzottan, a cipőm pedig kimondottan kényelmes volt. Az útitársak között volt egy-két ismerős arc és találkoztam egy Ankarában élő magyar lánnyal is, aki a kisfiával jött. A baljós előjelek ellenére tehát a jó hangulat már reggel garantálható volt.

Kappadókia egyébként egy hatalmas és varázslatos hely, már az időszámításunk előtti 6. századi feljegyzések is megemlékeznek róla. Sok érdekes sziklaképződmény található itt, melyeket az évek során a területen letelepedett különböző hitű és kultúrájú társadalmak lakásokká vagy közösségi helyekké (például templomokká) alakítottak. Ezek egy része látnivalóként funkcionál, másokba pedig hotelt építettek. De akinek mindez nem elég, az részt vehet egy hőlégballonos utazáson is – ha a pénztárcája és az időjárás engedi.

Mi az Aksaray régióban a Hasan hegyi – jelenleg inaktív – vulkán korábbi tevékenységei során kialakult Ihlara-völgyben, a Melendiz patak mentén túráztunk egészen Selime városáig, ahol meglátogattunk egy valaha volt kolostort is. A séta nem volt túlzottan megerőltető, de azért így is sikerült megmásznunk egy-két emelkedőt.

Közben persze szorgosan fotóztam. Bízom benne, hogy az alábbi képek nemcsak engem ösztönöznek a következő utazásra, hanem titeket is. Kalandra fel!
Bővebben…

A 14. Rodostói Magyar Nap margójára


Már tavaly elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, idén részt fogok venni a rodostói magyar napon. Törni tudtommal nem törött el semmi, az eső viszont szakadt. Így elég kalandosra sikerült a kirándulás. De azért nem panaszkodom.

Rodostó (törökül Tekirdağ) városa azért fontos nekünk magyaroknak, mert itt élt száműzetésben II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Esterházy Antal, Csáky Mihály és Mikes Kelemen. Róluk emlékeznek meg minden évben a cseresznye fesztivál keretében megrendezésre kerülő magyar napon.

Amiről majdnem lemaradtam idén is. Hiába próbáltam ugyanis tavasszal többször tájékozódni a programokról, még az esemény előtt két héttel sem találtam semmi relevánsat az interneten.

Végül azért sikerült időben értesülnöm a dologról és szerencsére volt is lehetőségem ellátogatni a Márvány-tenger partján fekvő városba, ahol ez évben június 3-án, pénteken 14 órakor kezdődött a magyar nap. Nagyjából egy időben egy elég komoly zivatarral. Emiatt sajnos elmaradt az érdeklődés és a tervezett programok több, mint fele.

Azért így is sikerült részt vennem két koszorúzáson és meghallgatnom jó pár beszédet, de a tervezett még kettő koszorúzásra, a Rákóczi emlékbélyeg bemutatására és a Mikes Kelemen törökországi leveleinek legújabb török kiadását ünneplő kerekasztal beszélgetésre sajnos nem került sor. Pedig közben elállt az eső és kisütött még a nap is.

Mit volt mit tenni, kihasználtam a hirtelen jött szabadidőt és a búzamezők mellett lesétáltam a majdnem teljesen kihalt tengerpartra, hogy hallgassam egy kicsit a vízcsobogást. Majd tettem egy kört a városban, mielőtt este részt vettem az immár hagyományos gulyás partin, ahol ebben az évben a Band of Streets zenekar szolgáltatta a zenei aláfestést.

Ami nekem a magyar napról leginkább hiányzott, azok a magyarok voltak. Mert bár a főkonzulátus és a nagykövetség dolgozói, valamint Rodostó testvérvárosaként Kecskemét polgármesteri hivatala és díszvendégként Tarlós István is képviseltette magát, Törökországban élő magyarokkal nem igazán sikerült összefutnom.

Kivéve Nikit, akivel ott helyben el is határoztuk, hogy ha törik, ha szakad, jövőre összehozzuk a törökországi magyarságot.

A tengert ölelő város madártávlatból:

Bővebben…

Elugrottunk a Fekete-tengerhez


Mivel már majdnem nyolc éve szívom Ankara száraz és nem kifejezetten tiszta levegőjét, elég sok por felgyülemlett bennem. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy pár hete hirtelen felindulásból lefoglaltam két helyet egy fekete-tengeri kiruccanásra.

DSC_0228 copy copy

Ezzel nemcsak a férjemet, hanem magamat is megleptem, mert én inkább amolyan otthonülő típus vagyok. Vagy legalábbis eddig azt hittem. Kétségtelen, hogy én jól érzem magam egy helyben is, mert szeretek rajzolni, fényképeket szerkeszteni és írni. Viszont jobban belegondolva arra jöttem rá, hogy mivel a kiköltözés utáni öt szűk esztendőt a megélhetésért való harc töltötte ki, én tulajdonképpen hozzászoktattam magam ehhez a fajta életmódhoz. Hiszen régebben még arra sem volt lehetőségem, hogy hazautazzak Magyarországra látogatóba, nemhogy kirándulni vagy nyaralni menjek.

Szerencsére (vagy inkább a sok lemondásnak, a kitartó tanulásnak és munkának köszönhetően) ez a tendencia az utóbbi pár évben változóban van. Mostanában különösen igyekszem aktívabb lenni, már csak azért is, mert ha így haladnék, egy pár hónapon belül sikerülne elérni az általam ideálisnak gondolt testsúly kétszeresét. És bár szeretem a kihívásokat, ez a dolog valamiért nem szerepel a célkitűzéseim között.

Az egészségesebb életmódhoz első körben úgy próbálok közelebb kerülni, hogy munka után nem buszra vagy kocsiba szállok, hanem inkább haza sétálok. Ezzel pedig le is zárul a gondolatkör, hiszen visszatértünk a porhoz. Mert hogy abból kénytelen vagyok útközben elég sokat lenyelni. Lehet, hogy éppen ezért tűnt fel az a hirdetés, amely egy egy napos fekete-tengeri túrát hirdetett. Nem fürdőzést vagy kellemes városnézést, hanem túrát(!) – körülbelül 10 kilométer gyaloglással. Vettem egy nagy levegőt és a férjemmel való egyeztetés után gyorsan regisztráltam.

A vasárnapi 6 órás kelés persze nem esett túl jól, és a kb. 4 órás buszúton sem volt túl sok élményben részünk, de mindenért kárpótolva éreztük magunkat, amikor a tengerhez közeledve szemen (és szíven) ütött minket a burjánzó természet és nagyot szippantottunk magasabb nedvességtartalmú és sokkal tisztább levegőből.

Kicsit fárasztó, de nagyon szép nap volt. A rengeteg vizuális élmény mellett néhány vízhólyaggal is gazdagodtam, de még így is megérte.

A túra során nagyon sok fényképet készítettem, ebből láthattok alább egy kis ízelítőt.
Bővebben…

Kütahya, a múzeumok és porcelán városa


Március elején volt szerencsém eltölteni majdnem egy hetet az Ankarától valamivel több, mint 300 kilométerre fekvő, körülbelül 570 000 lakosú Kütahya (kiejtés Kütahja) városában. Annak ellenére, hogy nem nyaralni vagy kirándulni mentem, sikerült magam egészen jól éreznem.

DSC_0471 copy

Az utazásom apropóját az adta, hogy hosszú évek bürokratikus útvesztői után végre elérkezett az idő, hogy megújuljon az 1980-as években megnyitott kütahyai Kossuth ház állandó kiállítása. Ez alkalomból Törökországba látogatott a Magyar Nemzeti Múzeum négy munkatársa, akikhez én a második héten csatlakoztam.

A Kütahyába érkezésem előtt még naívan azt gondoltam, hogy mire én odakerülök, már minden olajozottan fog menni. Persze ez nem teljesen így történt, amit tulajdonképpen nem is bántam. Így legalább nem unatkoztunk. Jöttünk, láttunk, gyalogoltunk, beszélgettünk, fotóztunk, fúrtunk, faragtunk, olvasztottunk, ragasztottunk, matattunk, kutattunk, mostunk, vasaltunk, varrtunk, bosszankodtunk, viccelődtünk, intézkedtünk, magyaráztunk, győzködtünk, alkudoztunk, megegyeztünk… és győztünk.

DSC_0531 copy

DSC_0435 copy

De térjünk csak vissza történetünk elejére. Egy vasárnapi napon kerekedtem fel Ankarából, hogy elcsípjem a Kütahya felé reggel hétkor induló buszt, melyre már napokkal azelőtt megvettem a jegyem. Az ágyból való kivánszorgás utáni nagy rohanásban éppen csak egy pillantást tudtam vetni a telefonomra, mely gyanús módon előző este 11 óra körül egy darab nem fogadott hívással gazdagodott. Nem volt túl sok időm ezen agyalni, mert hamar kiértem a pályaudvarra, ahol azzal fogadott az adott busztársaság fülkéjében üldögélő két kedves bácsi, hogy törölték az adott járatot. Volt tehát bő egy órám arra, hogy lézengjek egy kicsit, majd benyomjak egy enyhén túlárazott, viszont nem túlságosan finom reggelit, és értesítsem az akkor még Kütahyában tartózkodó váltótársamat arról, hogy a megbeszéltekhez képest késni fogok egy órát.
Bővebben…

A tengeri herkentyűk kedvelőinek: Halas pult Ankarában


Törökországban rengeteg mindent lehet szeretni. Az én listámon például a természeti adottságok és az emberek életszeretete mellett dobogós helyen áll a gasztronómia. Kedvelem a magyarhoz közel álló ízeket, az otthonitól nagyon különböző aromájú sajtokat, a sok friss zöldséget és gyümölcsöt, valamint az ezekből készült ételeket. Az sem utolsó, hogy szinte minden étteremből és kisebb közértből lehet házhozszállítást kérni. Sőt, egy pár éve a nagyobb áruházláncok boltjaihoz ingyenes mini busz járatok is voltak, de manapság ezeket már ritkán látni.

Vásárlás közben sokszor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy pár képet a számomra érdekes dolgokról. A minap épp ezeket böngésztem, és megakadt a szemem a tucatnyi halpultos fotón. Nem azt mondom, hogy Magyarországon sehol sem lehet friss tengeri herkentyűket kapni, de a törökországi kínálat még mindig magasan veri az otthonit. Ankara például az ország közepe táján helyezkedik el, mégis hetente többször töltik fel az egyik kedvenc áruházunk halstandját, ahol egy kis borravalóért a dolgozók kibelezik, megpucolják, megtisztítják és kifilézik a vevő által kiválasztott példányokat. Csak arra érdemes odafigyelni, hogy a pult másik oldalán álló alkalmazott lássa is, amint a kikészített tálcára tesszük az aprót. Ami pedig a tengerhez közelebb fekvő települések halpiacait illeti, azokat csak az erős idegzetűeknek ajánlom, mert elkepesztően változatos és hatalmas mennyiségű kínálattal lehet arrafelé találkozni.

Ha az árakra is kíváncsiak vagytok: jelenleg 1 török líra 123 forintnak felel meg, ennyivel kell tehát beszoroznotok a kis táblácskákon látható számokat.

Bővebben…

Csak egy kattintás: Ingyenes törökországi körutazás Volkan Andaç jóvoltából


Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem első pillantásra szimpatikusak voltak Volkan Andaç fotói. Nemcsak azért, mert a népszerű turista központoktól az eldugott keleti falvakig Törökország legkülönbözőbb helyeire elkalauzolják a nézelődőt, hanem mert még a klasszikus fénykép-témákat is képes egy más szemszögből, ha úgy tetszik, új nézőpontból bemutatni. Itt például az isztambuli Galata tornyot.

Isztambul

İstanbul, Galata

Bővebben…

Terepszemle: Macskalesen egy kedves török angóra cicával


Itt van az ősz, itt van újra. A tavaszi fáradtságot sikeresen átmentettem erre az évszakra is, de aki pihenés helyett egész nyáron dolgozik, az ne is számítson másra. Viszont egytől egyig megérkeztek az eddig szabadságon lévő kollegák, így visszatértünk a részmunkaidős kerékvágásba, ami kevesebb pénzzel, viszont több szabadnappal jár. Utóbbiak java részét sikerült eddig alvással töltenem, de mára már annyira kipihentem magam, hogy muszáj egy új bejegyzéssel jelentkeznem, különben nem hagyna aludni a bűntudat.

A napokban megint összefutottam Cukorfalattal, akit szívem szerint lekaptam volna az ablakpárkányról, hogy jól megnyomogassam, de végül győzött a józan ész, aminek köszönhetően karmolás nyomok helyett egy pár aranyos képpel távoztam a helyszínről. Íme!

Cukorfalat, a csodaszép török angóra macska

Bővebben…