Ki nevet a végén?


A török cserediákok, sorozatok és éttermek szépen lassan begyűrűznek Magyarországra is, melynek következtében egyre jobban teret hódít a nyelv és kultúra. Tapasztalatom szerint ez ellentétes érzelmeket vált ki az otthoniakból. Egyesek örömmel nyugtázzák, hogy nem kell többé külföldre menni, hogy megtapasztalják a legendás török vendégszeretetet, mások pedig félnek attól, hogy a keleti ízekkel együtt beáramlik majd az iszlám vallás és látásmód is.

Ez a jelenség persze nem új keletű. A különböző gazdasági, katonai és politikai közösségekbe való belépés után a határok megnyíltak a többi tagállam lakosai előtt. Az internet elterjedése után ledőltek az információáramlás korlátai, még jobban elkezdtek keveredni a népek és kultúrák. Lehet azon vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de ez nem változtat a tényen, hogy erőteljes külső beavatkozás nélkül az úgynevezett globalizáció folyamata megállíthatatlan. A mai világban pedig nagyon kevés olyan ország van, melynek vezetlői nem félnek bevállalni radikális lépéseket.

Dice

Ha akarjuk, ha nem, minden folyamatos változásban van. Nincs más választásunk, alkalmazkodnunk kell. Én azon az állásponton vagyok, hogy mindennek megvannak az előnyei és hátrányai. A külső körülmények csak annyira határozzák meg az életünket, amennyire mi engedjük. A tárgyak csak tárgyak, az emberek csak emberek. Mi döntjük el, hogy azok számunka mennyire és milyen módon hasznosak. Ez csak hozzáállás kérdése. Szerintem mindenből és mindenkitől lehet – és kell is – valamit tanulni, semmi és senki sem értéktelen. Egy pengével lehet embert ölni vagy életet menteni, attól függően, hogy az utcán vagy a műtőasztalnál használjuk azt.

Vegyük például az én esetemet. Törökországban élő magyarként én itt bevándorló vagyok. Hiába beszélem a nyelvet, hiába kaptam meg az állampolgárságot, bizonyos esetekben sokkal nehezebb dolgom van, mint a helyieknek. Nemcsak kulturálisan, de fizikailag is nagyban különbözöm a törököktől. Szerintük én kívülálló vagyok, és mindig is az maradok. Épp ezért tűnt például lehetetlennek, hogy olyan állást találjak, amit még a helyiek is nagyon szívesen elvállalnának. De sikerült. Persze ez beletelt jó pár, munkával és tanulással töltött “szűk” esztendőbe, de megérte.

A siker és a boldogság kulcsa szerintem a nyitottság. Az igyekezet, hogy ítélkezés nélkül, inkább szemlélődve tekintsünk a környezetünkre, hogy képesek legyünk mindenből levonni a tanulságot, folyamatosan fejleszteni önmagunkat, hogy aztán nagyobb gond nélkül megálljuk a helyünket különböző helyzetekben.

A kép forrása: Wikipedia.

Reklámok

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s