Török örömök: Óda az angyalhaj tésztához


Künefe: Török desszertÚgy néz ki, hogy a február nagy része tanulással és evéssel telik itt, a Nagy Utazás blogon. De nem panaszkodom, ugyanis ez a két tevékenység a kedvenceim közé tartozik. Szóval a halpultos bejegyzés és a középfokú török nyelvvizsga feladatsorok után ma egy újabb jóízű cikkel készültem, melyben a kadayıf-ról lesz szó.

A kadayıf egy rendkívül vékony tésztaféle, mely más nemzetek konyhájában angyalhaj (angolul angel hair) néven fut, és általában sósan, amolyan spagettiszerűen van  elkészítve. Törökországban viszont leginkább édesen tálalják. Ez a közel-keleti ételkülönlegesség természetesen több formában is előfordul. Az egyik legkedveltebb variációt künefe-nek hívják, mely egy krémsajttal megtöltött, majd sütőben megsütött, kör alakú angyalhaj desszert. Egy másik elkészítési mód, amikor pisztáciát vagy diót szórnak a tésztába, majd azt feltekerik és megsütik, azután pedig meglocsolják cukorsziruppal (kadayıf sarma). Néha pedig megtöltik minden jóval, és olajban kisütik (kadayıf dolma). Ezeket az édességeket tálaláskor sokszor tejszínkrémmel vagy hagyományos török fagyival ékesítik.

Frissen készült, kilóra mért nyers kadayıf-ot a kis tésztaboltokban (yufkacı) lehet kapni, de ha előre megsütött, pár centi vastag, ropogós lapokat szeretne az ember, azokat is árulják majdnem mindegyik közértben. Sőt, manapság már mélyhűtött verziót is lehet találni.

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Künefe: Török desszert

Az első három és az utolsó kép forrása sorrendben: Yemek Tarifi, Volkan Andaç, Petit Chef és Erzurum Haber Gazetesi, Ev Atölyesi. A többi pedig saját készítésű.

Reklámok

Török örömök: Óda az angyalhaj tésztához” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tény, hogy megéhezem némelyik írásodtól (na meg a képi illusztrációtól), de ez most hatványozott eset, mert édességimádó vagyok. (Tanulság: nem késő este kell blogot olvasni. :D)
    Felkerült a képzeletbeli “amit meg kell kóstolni, ha Törökországban járok” listára 🙂

    • A lokumot NAGYON szeretem, de csak a … szineset. Az amelyik feher es kokusszal van megszorva…ijj… De a kedvencem a SÜTLAÇ, bar szerintem az nem szamit, mert nem birom a tetejet, ami a sütestöl van, anelkül meg sima tejberizs vaniliaval, ami otthon is van (es a kedvencem) 😀

    • Nagyon szívesen, máskor is! 🙂 Egyébként szerintem a kadayıf a közel-keleti konyha egyik legnagyobb találmánya. Nincs is jobb egy kis ropogós desszertnél, az meg, hogy mennyire édes, ugyis a töltelektől és/vagy az öntettől függ.

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s