A lányom nélkül soha, avagy amit a briteknek szabad, azt az oroszoknak nem


Emlékeztek még arra az írásra, melyben az alapvető emberi jogokat és azok hiányát pedzegettem? És arra az általam említett ankarai edzőteremre, ahova nem engedtek be orosz lányokat? Érdekes módon nem sokkal a cikk megjelenése után tudtam meg, hogy valaki felvásárolta az épületet, ahol az a bizonyos fitneszközpont is található, amit be fognak zárni. Meg kell, hogy mondjam, hogy a hír hallatán kiült a mosoly a szám szélére. De nem sokáig maradt ott.

Ma reggel éppen, hogy sikerült kiverekednem magam az ágyból, amikor a férjem a tejeskávém mellett azzal a mondattal köszöntött, hogy: Képzeld mit olvastam az interneten! Mivel őt a dobozba préselődött cicáktól kezdve az atomfizikáig minden érdekli, ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. Ezúttal azonban nem egy vicces történet, hanem egy aktuális török rendelet keltette fel a figyelmét, melyet hallva enyhén szólva ledöbbentem.

Eddig a Törökországban szült összes külföldi nő automatikusan kapott tartózkodási engedélyt 2 és fél évre. Ezt a napokban annyiban módosították, hogy ha az anya nemzetisége moldáv, orosz, türkmen, ukrán, azeri, kirgiz, szíriai vagy ezekhez hasonló(!?), akkor csak 6 hónapig maradhat az országban legálisan azután, hogy életet adott gyermekének.

Ez a törvénymódosítás személyes és emberjogi szinten is sértő, és ha engem kérdeztek, egyenesen botrányos. Ezzel Törökország a nagy nyilvánosság előtt negatívan diszkriminálja a fentebb említett nemzeteket. Felvállalja, hogy többre értékel mondjuk egy részeges angol takarítónőt egy értelmes orosz doktornőnél. Országpolitikai szinten kifejezi azt a köztudatban erősen jelenlévő előítéletet, mely szerint egyes országok lányai semmirekellő ribancok, másoké pedig erkölcsös, tiszteletreméltó állampolgárok. Kijelenti, hogy szerinte egy ember értékrendje, személyisége és elvei attól függenek, hogy melyik ország van feltüntetve származási helyeként a hivatalok által kiállított papírdarabokon (értsd: személyi igazolvány vagy éppen útlevél).

Na már most, én alapvetően békés természetű vagyok, de ez az intézkedés enyhén szólva is kihozott a sodromból. Ha én vezető szerepet töltenék be egy politikai vagy emberjogi szervezetben, akkor hétfőn reggel már az országos TV csatornák reggeli műsoraiban verném az asztalt, hogy belevéssem az emberek tudatába, hogy ez a döntés nem csak erkölcsileg demoralizáló, hanem nagyon rossz fényt vet Törökországra.

Magyarázat persze mindig van. A török hatóságok azzal jönnek, hogy a módosításra azért volt szükség, mert egyre emelkedik Törökországban a házasságon kívül született gyerekek száma, és mert – ez a rész nekem különösen tetszik – nem szeretnék, ha a házas férfiak török(!) feleségei emiatt szenvednének.

Már elnézést kérek, de miért jobb egy gyereknek egy olyan házasságban élni, ahol apuka mondjuk veri anyukát, és nemhogy szeretet, de még egy csöppnyi tisztelet sincs a két fél között? Akkor már nevelje fel az egyedülálló, de legalább nem bántalmazott és frusztrált szülő a gyereket.

Másrészt sokkolónak tartom azt a feltételezést, hogy ebben az országban csak a török asszonyoknak kell félniük a férjüket megszerezni kívánó, természetesen kizárólag külföldi ribancoktól. Én már lassan a két kezemen sem tudom összeszámolni azokat a török nőszemélyeket, akik a két szép szemem előtt flörtöltek a férjemmel, üzenetekben hívogatták magukhoz a nyaralójukba, vagy megkérték rá, hogy fotózza le őket meztelenül. Már többször megfogadtam, hogy ezeket a történeteket leírom, de olyan sok van, hogy nehéz rávennem magam, hogy belevágjak a bejegyzésbe. Másrészt néha nem egyszerű kiszednem a részleteket a férjemből, de a “hódolóitól” érkező fényképek és félmondatok olyan szinten érthetetlenek számára, hogy nem tudja azokat túl sokáig magában tartani.

Visszatérve a törvénymódosításra, fennáll az a nagyon fontos kérdés is, hogy ha a szülés után 6 hónappal kipaterolják, tehát deportálják az anyát, akkor vajon mi lesz a gyerekkel? Tudtommal ha egy gyerek egy – a rokoni kötelékről nyilatkozni is hajlandó – török apától, Törökországban születik, akkor automatikusan megkapja az állampolgárságot, így maradhat. Ha pedig belegondolok a török miniszterelnök legutóbbi beszédeibe, melyekben a lakosság elöregedésének megelőzése érdekében gyerekvállalásra biztatja a házaspárokat, nyilván arra fognak játszani majd az illetékesek, hogy a vitás esetekben az országban tartsák az újszülötteket. Ebbe még belegondolni is rossz. De várjunk csak! Nem is kell belegondolni, mert mások már készítettek erről a témáról egy azóta klasszikussá vált filmet (Lányom nélkül soha).

Ne értsetek félre, nem azt akarom mondani, hogy máshol nincsenek sunyi intézkedések, de az emberjogilag fejlettebb országokban az ehhez hasonló helyzetekben legalább nem válogatnak a nemzetiség alapján. Legalábbis nem hivatalos szinten és legálisan.

Az képek forrásai: Deposit Photos, Cineplex.

Reklámok

A lányom nélkül soha, avagy amit a briteknek szabad, azt az oroszoknak nem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A filmen is ugy ki voltam akadva, mint ezen a törvenymodositason! Elkepzelhetetlen, hihetetlen, hogy ilyen manapsag megtörtenhessen. Tovabba… ez az orszag akar csatlakozni az EU-hoz??!! Az eletben soha!

    • Igen, igazad van. Ha már itt tartunk, nemcsak ez a rendelet, hanem például az is ellentétes az EU-ban uralkodó egyenjogúsági törvényekkel, hogy itt simán beleírják a felső életkorhatárt (is) az álláshirdetésekbe.

    • Ja, de amugy (fenntartva az elözö velemenyemet), az a helyzet, hogy Sezer ravilagitott arra a tenyre, hogy ez nem egyedüli. Pl. az Europai Unio megkülönböztetessel el a törökök es mas, fökent közel-keleti nemzetekkel szemben. Hiszen pl. Mexikobol rendes turista-vizummal 90 napig tartozkodhatnak az utazok az EU területen, mig a törököknek minden utazas alkalmaval at kell esniük a hosszu es költseges vizum-proceduran, amelynek a vegen akar el is utasithatjak öket (par honapja volt is a hirekben, hogy egy török nö meg akarta latogatni Nemetorszagban az edesanyjat, de megtagadtak a vizumot töle). Szoval sajna, “mi” ugyanolyan rasszista (itt most orszagokra ertem pl.) modon szelektaljuk az embereket, mint ahogy ebben az uj törvenyben teszik a törökök.
      Hajh, de jo lenne egy jobb vilagban elni! 😦

    • A torok ismeroseimnek nagyon nehez Schengeni vizumot szerezni, mert mindent kernek toluk: pl. munkahelyet, bankszamlat, eleg sok penzt rajta stb. Rengeteg papirt kell kitoteniuk es igazolniuk es nagyon sokan meg ekkor sem kapjak meg a Schengni vizumot. Mi pedig a repuloteren megveszunk egy 15 Euros belyeget vizumkent, 1 perc alatt, amellyel 90 mapig tartozkodhatunk Torokorszagban. A nemeteknek meg ez sem kell, mert mindenfele vizum nelkul johetnek Torokorszagba! De a torokoknek nagyon nehez meg vizummal is eljutni Nemetorszagba. Tehat ez sem eppen az egyenlosegrol es az egyenlo banasmodrol szol, nem igy van? Nem beszelve arrol, hogy sok tudatlan es birka magyar, – de nem tudom, hogy miert, amikor meg sohasem voltak Torokroszagban – a torokoket ciganynak meg arabnak nevezi es tarja es lenezi oket! Hat a magyaroknak aztan igazan nincs miert lenezni a torokoket, mert ok sokkal kulonb emberek, mint a magyarok, na es rokon nepek, turani nepek. Mindig segitokeszek, kedvesek es jol bannak a kulfoldivel (nehany alkudozast kiveve) pl. Antalyaban es Alanyaban, de az orszag tobbi reszen is! Udv: Attila, aki kanadai allampolgarkent is Torokorszagot valasztja az uj hazajanak! Ezek utan en sem tartom szerencsesnek es helyesnek a nemzetisegeket megkulonbozteto rendeletet, de teny az is, hogy nem sok europai vagy nyugat-europai akar torvenytelenul, illegalisan Torokroszagban maradni es dolgozni. Gondolom, hogy ez is lehet az oka ennek a torvenynek.

    • A magyar nyelv nem rokon a törökkel – persze vannak szavak átvéve, ahogy a szláv és német nyelvtől is kölcsönöztek elődeink. Genetikailag meg nem lehet megkülönböztetni egy szlovákot, románt, magyart, szerbet, horvátot, folyamatos átmenetek vannak, de se finnugor, se török, pláne nem “turáni” vért nem lehet kimutatni.
      Amúgy aláirom, a törökök sokkal szimpatikusabbak, mint mondjuk a sok szempontból európaibb, vagy csak annak feltételezett görögök, olaszok.

    • Rendben, ott a pont. De azért van egy kis különbség a beutazási feltételek szigorítása és a szülői jogok semmibevétele között.

  2. Úúúú, ez durva!
    De azt tudod, hogy a felsorolt népeknek egy része pont annyiért tanulhat a török egyetemeken, mint a törökök? Mert amúgy a külföldieknek drágább lenne, de nekik ezek szerint nem: “Students from Turkic republics and countries (Azerbaijan, Bashkortostan, Bosnia and Herzegovina, Dagestan, Karachay-Cherkessia, Kazakhstan, Kyrgyzstan, Macedonia, Mongolia, Moldova, Nakhchivan, Uzbekistan, Tajikistan, Tatarstan, Turkmenistan, and Ukraine) pay their tuition fees as Turkish nationals at state run universities.” (török továbbtanulós oldalról)
    Az EU-t meg hagyjuk. Egy bizonyos tagállamban a nemzetiségieket súlyosan bírságolhatják, ha netán a saját nyelvükön próbálnának ügyet intézni, továbbá a külföldi állampolgárságot felvevők elveszítik az előzőt… az EU magasról tesz rá.

    • Hmm. Ez érdekes.
      A megkülönböztetés egyébként éppen azért furcsa, mert ezen országok többségére rokonként tekintenek a törökök (és fordítva). Emlékszem, amikor az azeriek megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, ott lengették a török zászlót a nagy nyilvánosság előtt. Oroszország meg nemrég eltörölte a vízumkötelességet a törökökkel szemben. Csak az a baj, hogy Törökország nem velük, hanem a nyugatabbra lévőkkel szeretne barátkozni. Naná. Ki nem?
      Ráadásul a törökök szoros gazdasági kapcsolatban vannak az említett nemzetekkel, rengeteg nagy építőipari és egyéb cég tevékenykedik arrafelé.

    • Igen, nekem is pont az az érthetetlen, ha máshol pozitív diszkrimináció jár nekik a többi külföldivel szemben, akkor ez…? Fura.

  3. Ez a deportálós törvény teljesen olyan, mint amilyennek a leg-előítéletesebb tökorrú európaiak képzelik a törököket Musza Dagh-ostul-schengentagság-megvételestül. Magyarul gratulálok, sikerült beletalálni a szerepbe, csak így tovább :/ Miért a legrosszabb tulajdonságokra kell rágyúrni, he? Miért??
    Eleve ez a “csak külföldi nő lehet ribi, a mieink mind festett szentképek”, egy vicc, mert ugyan miért lenne ez így??

    Az álláshirdetéses toposzon már egy éve is elgondolkoztam, mikor először láttam az erről szóló itteni posztot. Egyfelől ha itt rakna ki valaki egy posztot, hogy ennyi idős ilyen nemű alkalmazottat keres, akkor elröhögném magam, hogy most akkor húszéves lány kell neki, vagy szakember, aki akár lehet huszonéves és nőnemű is? Másfelől viszont megspórolnak egy csomó műpíszískedést, eleve reménytelen interjúkat, csikorgó mosolyokat, majd-értesítjük jeligéjű pofáraejtéseket stb. Ha a főni ennyire koncepciózus és/vagy előítéletes, akkor írja csak ki, kiröhögöm, nem megyek hozzá dolgozni, megy más. Másfelől meg persze, a legjobb lenne, ha ez semmilyen szinten nem lenne téma=kérdés se lenne, hogy beleírja-e vagy sem.

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s