Minden kezdet nehéz: A nappalitól a nyelviskoláig


Amikor 2008 nyarán Törökországba érkeztem, még nem beszéltem a nyelvet, amit később volt szerencsém intézményi keretek között elsajátítani. És ez bizony nagy előny. Persze vannak olyanok, akik azt mondják, ha külföldön él az ember, akkor nem feltétlenül kell nyelviskolába járnia ahhoz, hogy gyorsan megtanulja a nyelvet, elég a helyiekkel társalogni vagy intenzíven TV-t nézni.

Mivel én nem vagyok az a társasági ember, így nem álltam le idegenekkel beszélgetni, és tartózkodtam az oly gyakori meghívások elfogadásától is. Mint később kiderült, ezt jól tettem, hiszen akkoriban fogalmam sem volt a kulturális és gesztusbeli különbségekről. Vagy épp arról, hogy az itteniek sokszor nem csak a családjukkal, de a szomszédsággal és a barátokkal is szimbiózisban élnek. Erről nagyon sokat tudnék mesélni, és ígérem, hogy majd fogok is…

Visszatérve a nyelvtanuláshoz! Biztos van olyan, aki minden gond nélkül, szivacsként szív magába egy nyelvet, én mégis javasolnám a (nem feltétlenül fizetős) tanfolyamokat. Mert kezdetben honnan is tudhatnánk, hogy a füleinknek oly kedves dalok szövegeinek nincs sok értelme, vagy a nyolc általánost végzett szomszédasszony nem beszéli helyesen az anyanyelvét, esetleg a boltos bácsi akcentusát még a helyiek is nehezen értik.

Ne áltassuk magunkat, csak azért mert hosszabb-rövidebb ideig van lehetőségünk külföldön élni, a helyes nyelvtan még nem fogja egyik napról a másikra megszállni az agysejtjeinket. Rengeteg olyan külföldön dolgozó ismerősöm van, aki fél vagy akár több év Németországban vagy Angliában való tartózkodás után még mindig csak alap szinten, vagy amolyan csetelős stílusban beszéli az adott nyelvet. Azzal meg a takarításon vagy a pizzatészta-gyúráson kívül nem sok mindent lehet csinálni.

Itt is van egy csomó, tizenvalahány éve Törökországban élő külföldi, akiknek még mindig nem sikerült megbarátkozniuk az összetett mondatokkal. Sok olyan nyelviskolai ismerősöm is akad, akik bár kiválóan elboldogultak törökül, mégis a kezdő csoportba iratkoztak be, mert nem igazán értettek bizonyos alapvető nyelvtani és helyesírási szabályokat.

Én eleinte otthon, egyedül próbálkoztam a törökül tanulással. Gondoltam, ha szorgalmasan és kitartóan dolgozik az ember, akkor semmi sem lehetetlen. Persze a férjem (és olykor-olykor a családja is) próbált segíteni. Kijavították a jegyzeteimet, lelkesen magyaráztak egy-egy általam nem értett nyelvtant – akkor még angolul. Mivel kezdőként az újságolvasás vagy TV-nézés nem sokat segített, leginkább az internetre hagyatkoztam, és körbevettem magamat nyelvkönyvekkel. Talán mondanom sem kell, hogy az angolt használva.

Így haladtam, lassan de biztosan, amíg észre nem vettem, hogy a könyvekben levő nyelvtani magyarázatok sokszor nagyon különböznek egymástól, vagy a tananyagban gyakran használt kifejezések némelyike nagyon régies. Ráadásul az alapok megtanulása után nagyon kevés forrás állt a rendelkezésemre, az általam érthető sorozatok pedig embertelenül lassúak és unalmasak voltak. Elfogytak a vezérfonalaim, nem volt aki a helyes irányba terelt volna, a férjecském egész nap dolgozott, én meg csak kínlódtam. Abbahagytam a tanulást, más dolgokkal kezdtem el foglalkozni.

Mivel az idő pénz, és előbb-utóbb szerettem volna dolgozni is, majd egy év lébecolás után úgy döntöttem, hogy itt az ideje beruházni egy nyelviskolába. De melyikbe?

Azzal már akkor is tisztában voltam, hogy bár egy jó nyelvtanár nagyon sokat segít, senki sem fogja helyettem megtanulni és beszélni a nyelvet, így tulajdonképpen mindegy, hogy melyik suliba iratkozom be. És előre amúgy sem lehet tudni, hogy milyen lesz a tanár.

Egy rövid internetes kutatás után végül az Ankarai Egyetem nyelviskolája mellett döntöttünk, mert az legalább országszerte ismert és elismert, több tucat török városban és külföldön is van iskolájuk. Mivel a nyelviskolai élményeim megérnek egy külön bejegyzést, mára elbúcsúzom tőletek. Ne feledjétek, aki korán kel, aranyat lel, és a tanuláshoz sohasem lehetünk túl öregek.

Végül egy-két tanács azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy magántanártól vagy nyelviskolában tanuljanak: a dalszövegek és a sorozatok feliratai mellett a szépirodalmi vagy mesekönyveket is böngésszétek. Ami pedig a tankönyveket és tananyagokat illeti, ígérem, hogy a már itt lévők mellé fel fogok tölteni még egy párat a közeljövőben.

Aki pedig Törökországban próbálja elsajátítani a nyelvet, annak érdemes utánajárni, hogy van-e a közelében úgynevezett Halk eğitim merkezi, ahol potom pénzért lehet nemcsak törököt, hanem sok más nyelvet tanulni, valamint be lehet iratkozni kézműves vagy számítástechnikai tanfolyamokra is.

A kép forrása: Laughing squid.

Reklámok

Minden kezdet nehéz: A nappalitól a nyelviskoláig” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Megint állást keresek: Tippek és tanácsok munka után kutatóknak | Nagy Utazás

  2. Visszajelzés: Petra esete a törökországi állásinterjúkkal | Nagy Utazás

  3. Visszajelzés: Nagytakarítás, vér és hús: Eszmefuttatás az Áldozati Ünnepről és az önidentitásról | Nagy Utazás

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s