Az életfogytig tartó tanulásról: Sprehen zi dajcs?


A Nagy Utazás facebook oldalán már régebben beígértem egy pár írást a nyelvtanulásról és a nyelviskolás élményeimről. Ezeket jobb-későn-mint-soha alapon az elkövetkezendő hónapokban szépen lassan közkinccsé fogom tenni. Szóval vágjunk is bele!

Majdnem egy év (heti 5 napos) nyelviskolába járás és közel 5 hónap várakozás után nemrégen végre a kezembe vehettem az Ankarai Egyetem által kiállított felsőfokú török nyelvvizsga bizonyítványomat, ami a kinézetét tekintve leginkább az általános iskolában kapott okleveleimre hasonlít. Persze ha nyelvtanulásról van szó, amúgy sem a papír, hanem a tudás a lényeg.

Mivel a vizsgán tanár (akarva akaratlanul) tulajdonképpen a szánkba rágta a teszt helyes megoldásait, az nem volt valami nehéz, az ahhoz vezető út viszont annál inkább. De a török nyelvvel és a nyelviskolával való kapcsolatomról majd egy kicsit később ejtek szót.

Szóval 2011 augusztusának végén örömmel konstatáltam, hogy ez is megvan, és izgatottan vártam, hogy végre bezsebeljem a bizonyítványomat. És csak vártam, és vártam, és többször telefonáltam… egészen januárig. Ekkor jöttek vissza ugyanis az egyetem rektora által aláírt papírok, amiket itt nem küldenek házhoz, hanem a vizsgázóknak kell értük bemenni. Sebaj.

Már épp kezdtem büszke lenni magamra, hogy lám az angol felsőfokú után már megvan a török is, milyen jó nekem. Erre az elmúlt pár hétben többen is megkérdezték tőlem, hogy: Sprechen Sie Deutsch? Vagyis beszélek-e németül. A gimis némettanárom által belénk vert dialógusokra támaszkodva még el is tudtam gagyogni, hogy egy-picit-de-amúgy-nem-igazán, de nagy űrt hagyott bennem ez a kérdés. Merthogy három nyelvet beszélve ugyebár azt gondolná az ember, hogy valamit elért. Aztán kiderül, hogy ez nem elég. Idegen nyelvekből soha nem elég. Főleg, ha külföldön szeretnénk megkeresni a kenyérre valót.

Bármennyire is szeretem megismerni egy idegen ország és az ott élők kultúráját, történelmét és gondolkodásmódját, a nyelvtanulás bizony hosszú, és legtöbbször kissé kényelmetlen folyamat. Így erős töprengésbe kezdtem, hogy melyik is legyen az az idegen nyelv, amibe érdemes lenne még egy pár év szabadidőmet befektetni, mert azt később majd a világ minden pontján pénzre lehet váltani.

Alapból a kínai ugrott be. Merthogy az előrejelzések alapján egy pár év múlva a rohamosan növekvő kínai gazdaság fog diktálni, átvéve az Egyesült Államok ma betöltött szerepét. Szóval logikus lenne, hogy most belevágva addigra elsajátítsam ezt a nyelvet, és az engem hieroglifákra emlékeztető írásjeleket. Csak hát azt mondják, hogy a kínai nyelv piszok nehéz. Én meg (bár ez kívülről csak nyomokban észrevehető) elég kényelmes vagyok. És a kínaiak amúgy is erőteljesen tanulják az angolt, nem? Másrészt a jelenlegi nyelvtudásom nem igazán egyeztethető össze a Távol-Kelettel. Mit fogok én akkor kezdeni a törökkel? Elfelejteni? Na, azt már nem. Ha már ennyi időt és energiát belefektettem, akkor igenis foggal-körömmel ragaszkodni fogok ahhoz, hogy azt (az angollal együtt) minden nap használni tudjam.

Szóval olyasmit kéne tanulni, ami jobban beleillik a már elsajátított készségeim csapatába. Akkor már az arab, esetleg a perzsa jó választásnak tűnik. Persze ezek a nyelvek sem a latin abc-n alapulnak, és bár én nagyon szeretek rajzolgatni, de van egy olyan érzésem, hogy a balról jobbra írással és a torokhangokkal meggyűlne a bajom.

Ezek után abban maradtam, hogy biztos, ami biztos, kezdetnek felfrissítem a német tudásomat, abból nem lehet baj. Ehhez nem is lenne szükségem túl sok költséges magánórára, ha nem is könnyen, de menne a némettanulás egyedül is.

De ez persze nem elég nagy kihívásnak, mert ami az életkoromat illeti, még mindig 30 alatt vagyok, be lehetne még egy idegen nyelvet préselni oda. Jelenleg a franciához húz a szívem (agyam?). Azt legalább több tucat országban beszélik: Amerikában a kanadaiak és a Haiti-n élők; Európában a franciák, belgák, svájciak, a Monacóban élők és a luxemburgiak; Afrikában meg kb. minden harmadik ország lakosságának legalább a fele. És persze azt se felejtsük el, hogy a francia a diplomácia nyelve és amúgy is jól hangzik. De ne szaladjunk ennyire előre, addig még jó sok víz le fog folyni a Dunán (törökül Tuna). De biztos, ami biztos, itt az ideje felvennem a kapcsolatot a franciául anyanyelvi szinten beszélő ismerőseimmel… Parle vu franszé?

Reklámok

Az életfogytig tartó tanulásról: Sprehen zi dajcs?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Haha Kutlu!! 😀 (utolsó kép) Ez a kép mikor készült? Én még nem voltam ott ugye? 🙂
    Amúgy most látom a dizájn váltást is, jó lett nagyon. 🙂

    • Nahát, Csaba! Örülök, hogy benéztél. Arra már nem emlékszem, hogy mikor csináltam, de elég jól sikerült kép lett, nem? Mi van veled, elkészült már a diplomamunka?

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s