A kezdetek: Petra egyszer csak szerelmes lett


Sokan kérdeztétek, hogy hogyan is ismerkedtem meg a férjemmel. Azt hiszem, nem fogtok túlságosan meglepődni a válaszon: szerelmünk négy és fél évvel ezelőtt az interneten kezdte a pályafutását. A férjem (saját bevallása szerint) először a festményeimbe esett bele, ami után hónapokig beszélgettünk zenéről, filmekről, irodalomról és művészetekről. Az általános dolgok aztán személyesebb témákba fordultak, és innen már nem volt visszaút. Hihetetlennek hangzik, de az is előfordult, hogy napi 6-8 órát töltöttünk együtt, ami bizony az alvás rovására ment.

Ez az állapot szépen lassan tarthatatlanná vált, és több mint egy év levelezés, chatelés, telefonálgatás és kínlódás után úgy határoztunk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket. Előbb persze szerettük volna ezt élesben is kipróbálni, úgyhogy 2008-ban felkerekedtem, hogy életemben először tegyem be a lábam Ázsiába. Aztán vissza se mentem. Nem mintha nem szeretném a szülőföldemet, de a nemzetközi kapcsolatok életben tartásához kompromisszum szükséges.

Szülinapi torta

A kapcsolatunkat persze nem mindenki nézte jó szemmel, sokan óvva intettek a Törökországba utazástól. Részben igazuk is volt, mert az itteni élet bizony nem piskóta! Én, ha óvakodva is, de azért jöttem. És ezt soha nem bántam meg. Azzal viszont is tisztában vagyok, hogy hatalmas szerencsém volt, amivel sajnos a kisebbséghez tartozom.

Reklámok

A kezdetek: Petra egyszer csak szerelmes lett” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én is Petra vagyok, és nekem is mániám a művészet, imádok festeni. Nemrég én is összeismerkedtem a neten egy török sráccal. Milyen véletlen 🙂

  2. Szia!

    Most találtam rá az oldaladra, nagyon tetszik, főleg a nyelvtanulásos rész. Nemrég kezdtem el tanulni törökül. Körülbelül egy-két hónapja én is “összeismerkedtem” egy török sráccal. Hasonlóan hozzád mi is órákon át tudunk beszélgetni, webcam, minden. Én ezelőtt soha nem csináltam ilyet, mármint, hogy neten ismerkedjek vadidegen emberekkel, nyelvtanulás vagy bármilyen célból. De nagyon jól elbeszélgetünk. Remélem lassan összejön egy találkozás is. Kíváncsi vagyok a további élményeidre, örülök, hogy megtaláltam az oldaladat. Sok sikert kívánok neked, és várom a további beszámolót! 🙂

    Réka

  3. Visszajelzés: Egy kis turkinfós kérdezz-felelek | Nagy Utazás

  4. Visszajelzés: Minden kezdet nehéz: A nappalitól a nyelviskoláig | Nagy Utazás

  5. Visszajelzés: Nagytakarítás, vér és hús: Eszmefuttatás az Áldozati Ünnepről és az önidentitásról | Nagy Utazás

  6. Visszajelzés: Egy tavaly nyáron megjelent írásom a Határátkelőről | Nagy Utazás

  7. Szia Petra,
    En Olaszorszagban elek, es most hirtelen jott az otlet, hogy tanulnek torokul. Jo par evvel ezelott voltam Istambulban ketszer. Az en ferjem olasz, mi is a neten ismerkedtunk meg. Tetszik nagyon ahogy irsz. Jo lenne kapcsolatot tartani. Nincs veletlenul whatsapp-od?
    Caty

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s