A PTT rejtélyei: Még mindig várom a leveled


Egy ideje már rájöttem arra, hogy az irányítószámok nem játszanak központi szerepet a török postaszolgálat (PTT) életében. Olyannyira, hogy bár léteznek, nem nagyon használják őket. Szóval beletelhet egy kis időbe, mire az ember lánya vagy fia kinyomozza egy-egy török régió irányítószámát. Szerencsére van egy okos weboldal, ami nekem nagyon bevált, ezt alább ti is megtaláljátok.

Az is érdekes, hogy a belföldi csomag- vagy levélküldést itt általában mindenki egy szállító vállalattal oldja meg. Ilyen például a Yurtiçi Kargo, a MNG vagy az Aras. Ezeknek a cégeknek minden főút mentén van legalább egy lerakata, ahol fel lehet adni a küldeményeket, és át lehet venni a csomagokat, ha a házhoz szállításnál éppen nem vagyunk otthon. Ha pedig egy vállalkozást üzemeltetünk, akkor azt is könnyedén le lehet szervezni, hogy a küldendőket a kargo cég alkalmazottja gyűjtse be. Ebben a szolgáltatásban az a jó, hogy az adott levél vagy csomag általában egy, maximum két napon belül meg is érkezik a címzetthez, természetesen kifogástalan állapotban.

Hogy miért részesítik előnyben a törökök ezt a kargo vállalatokat a közszolgáltatás igénybevétele helyett? Lehet, hogy azért, mert az itteni postások bizony nagyon kíváncsiak. Különösen a külföldről érkező dolgok állnak az érdeklődés központjában.

Az apósom például nemrég meglepve tapasztalta, hogy az Oroszországból rendelt, házi sajttal teli csomagból hiányzott egy szelet. Nyilván útközben megéhezett a postás bácsi, vagy esetleg egy kis minőség-ellenőrző parti volt aznap a PTT irodában. Az Egyesült Államokból jövő, kis ceruzarajzot tartalmazó levelemre is nagyon kíváncsiak lehettek az illetékes közalkalmazottak, mivel azt is felbontva kaptam meg. A Koreából rendelt gyűrűm is más kezét ékesíti, az anyu által két éve írt levelet pedig valószínűleg még nem sikerült lefordítani.

Ezek után azt tanácsolom mindenkinek, ha már belefektet egy kis energiát egy-egy levélbe vagy csomagba, akkor azt mindenképp ajánlottan küldje. Rejtélyes módon az aláírás ellenében kézbesített dolgok eddig még mindig sértetlenül értek célba.

Ide kattints a török irányítószám-keresőért.

Egy kis nyelvi segítség a kereséshez:

  • posta kodu – irányítószám
  • il – város
  • ilçe – kerület
  • semt, mahalle – környék
  • sokak – utca
  • sonuclar – keresés eredménye
Reklámok

A PTT rejtélyei: Még mindig várom a leveled” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nekem eddig megérkeztek a külföldről Isztambulba küldött levelek. Érdekes viszont, hogy Budapestről Isztambulba 30 napnál több idő kell egy képeslaphoz, míg fordítva csak 4.
    Nem tudom, melyik oldal a ludas. A Magyar Postáról vannak teszteredményeim.
    Budáról Sopronba 2 nap, míg pl. Pestre 14 egy képeslap küldése.
    Az is lehet, hogy mindkét társaság valami nemzetközi azértsemkézbesítjük versenyen vesznek részt… 🙂

Szerinted? Szólj hozzá Te is!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s